Senkit nem hagyunk hátra
A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (a továbbiakban: általános adatvédelmi rendelet) rendelkezéseiben foglaltak szerint „a hazafias és a honvédelmi nevelés támogatása tekintetében” végzett adatkezeléssel összefüggésben az alábbiakról tájékoztatom:
Ön részt vesz a Honvédelmi Minisztérium által szervezet hazafias nevelési programban, melynek keretében a honvédelem tantárgy oktatásában fog részt venni mint katona oktató, szupervizor vagy regionális vezető.
A Honvédelmi Minisztérium a fenti tevékenységével összefüggő személyes adatait kezelni fogja, mely magába foglalja különösen a feladatellátás támogatásával, annak ellenőrzésével, értékelésével, képzések, továbbképzések megszervezésével és végrehajtásával, kapcsolattartással, tájékoztatással, továbbá az egyes eseményeken történő kép-, illetve hangfelvétel készítéssel járó személyes adatainak kezelését.
Az adatkezelés lényeges elemeit jelen adatkezelési tájékoztató tartalmazza.
a) Honvédelmi Minisztérium (1055 Budapest, Balaton u. 7-11., telefonszám: 474-1111, honlap: kormany.hu, email cím: adatvedelem@hm.gov.hu)
b) Az adatkezelő képviselőjének a kiléte: Dr. Ruszin-Szendi Romulusz, honvédelmi miniszter
c) Az adatvédelmi tisztviselő és elérhetőségei: Dr. Ujfaludi Zoltán ezredes, 474-1111/ 21-388
| Az adatkezelés célja | A honvédelmi tudatosság erősítése céljából, a honvédelem tantárgy oktatásához kapcsolódó feladatellátás támogatása, annak ellenőrzése, értékelése, képzések, továbbképzések megszervezése, végrehajtása, kapcsolattartás, tájékoztatás, a feladatellátás ellenőrzése, minőségbiztosítás érdekében kompetenciamérés és értékelés, illetve a feladat népszerűsítése érdekében kép-, illetve hangfelvétel készítése. |
|---|---|
| Az adatkezeléssel érintettek kategóriája | katona oktató; szupervizor; regionális vezető |
| Az adatkezelés jogalapja | általános adatvédelmi rendelet 6. cikk (1) bekezdés e) pontja, azaz jelen adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges, figyelemmel a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény 8. § (3) bekezdés h) pontjára |
| Kezelt adatok megnevezése |
katona oktatók esetén: aa) családi és utónév; ab) szül. hely, idő; ac) anyja neve; ad) lakcím; ae) állománykategória, foglalkoztatási jogviszony típusa, honvéd esetén rendfokozat; af) azon honvédelmi szervezet megnevezése, melynek állományába tartozik; ag) oktatási intézmény adatai; ah) elérhetőség (telefonszám, e-mail cím); ai) iskolai végzettségre, képzésre, továbbképzésre vonatkozó adatok; aj) a feladatellátás ellenőrzéséhez kapcsolódó adatok; ak) a feladatellátás támogatásához kapcsolódó adatok, különösen az elektronikus jelentési felület használatával kapcsolatos adatok; al) teljesítmény-értékelés (éves, szakmai) adatai; am) kép-, illetve hangfelvétel; an) kompetenciaméréssel és értékeléssel összefüggő adatok; szupervizorok esetén: ba) családi és utónév; bb) születési hely, idő; bc) anyja neve; bd) lakcím; be) állománykategória, foglalkoztatási jogviszony típusa, honvéd esetén rendfokozat; bf) azon honvédelmi szervezet megnevezése, melynek állományába tartozik; bg) elérhetőség (telefonszám, e-mail cím); bh) iskolai végzettségre; képzésre vonatkozó adatok; bi) a feladatellátás támogatásához kapcsolódó adatok, különösen az elektronikus jelentési felület használatával kapcsolatos adatok; bj) kép-, illetve hangfelvétel; bk) kompetenciaméréssel és értékeléssel összefüggő adatok; bl) oktatási intézmény adatai; regionális vezető esetén: ca) családi és utónév; cb) születési hely, idő; cc) anyja neve; cd) lakcím; ce) állománykategória, foglalkoztatási jogviszony típusa, honvéd esetén rendfokozat; cf) azon honvédelmi szervezet megnevezése, melynek állományába tartozik; cg) elérhetőség (telefonszám, e-mail cím); ch) iskolai végzettségre; képzésre vonatkozó adatok; ci) a feladatellátás támogatásához kapcsolódó adatok, különösen az elektronikus jelentési felület használatával kapcsolatos adatok; cj) kép-, illetve hangfelvétel; ck) kompetenciaméréssel és értékeléssel összefüggő adatok |
| Az adatkezelés időtartama | Az érintett beosztásában, munkakörében, feladatkörében történő szolgálatteljesítésének, munkavégzésének megszüntetéséig tart, kivéve a feladat népszerűsítése érdekében készült kép-, illetve hangfelvételeket, mellyel kapcsolatos adatkezelés szükségességét az adatkezelő 3 évente felülvizsgálja. |
| A kezelt személyes adatok gyűjtésének forrása | Az érintett, a kép- és hangfelvétel tekintetében annak készítője. |
a) A hazafias és a honvédelmi nevelés támogatásáról szóló HM utasításban foglalt feladatok ellátása céljából adattovábbítást végzünk a Honvéd Vezérkar, az MH Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság mint koordinációért felelős szervezet, valamint az állományilletékes honvédelmi szervezet mint végrehajtásért felelős szervezet részére.
b) A hivatalos szervek általi esetleges megkeresésre (pl. rendőrség, ügyészség, bíróság) adatokat közlünk.
c) Harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére adat nem kerül továbbításra.
d) Az adatkezelés során nem történik automatizált döntéshozatal, illetve profilalkotás.
e) Az adatkezelési tevékenység végzése során adatfeldolgozókat veszünk igénybe. Az adatfeldolgozókra vonatkozó információk:
| Az adatfeldolgozó megnevezése | HM ZRÍNYI Geoinformációs és Toborzástámogató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Honvédelmi Sportszövetség |
|---|---|
| Az adatfeldolgozó címe, székhelye | 1024 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 7-9. 1146 Budapest, Jávor utca 9.a. |
| Az adatfeldolgozó elérhetősége | telefonszám: +36 1 336 2030 honlap: www.hmzrinyi.hu e-mail cím: info@hmzrinyi.hu telefonszám: +36 30 233 2834 e-mail cím: info@honvedelmisport.hu |
| Az adatfeldolgozási tevékenység megnevezése |
HM ZRÍNYI: a) megszervezi és végrehajtja a honvédelem tantárgy oktatásával kapcsolatban a katona oktatók képzését, továbbképzését, melynek célja a honvédelem ügyének népszerűsítésére, a hazaszeretet elmélyítésére, a katonai hivatás megjelenítésére alkalmas katonák, katonai szolgálatot vállaló személyek középiskolai környezetben elvégzendő pedagógiai feladatra történő felkészítése, valamint katona oktatók pedagógiai, módszertani ismereteinek bővítése, b) megszervezi és végrehajtja a katona oktatók pedagógiai, oktatás módszertani felügyeletét, a tantárgy oktatásának minőségbiztosítási feladatait ellátó szupervizorok és regionális vezetők e feladatra történő felkészítését szolgáló szakmai képzését, c) a katona oktatók, szupervizorok és a regionális vezetők feladatellátását segítő, a kadetprogram.hu honlapon elektronikus jelentési felület létrehozása, annak üzemeltetése, működésének felügyelete, információtechnológiai támogatás biztosítása, tárhely szolgáltatás biztosítása, alkalmazások és szerverkörnyezet frissítése, a regisztrálók azonosítása és az ehhez szükséges adatok feldolgozása, a regisztráció és a jelentések megtételének biztosítása, ennek keretében a funkciók működésének felügyelete, a regisztráció és a jelentések megtétele során megadott adatok feldolgozása, tárolása, d) a minőségbiztosítás érdekében kompetenciamérést és értékelést biztosító elektronikus felület létrehozása, annak üzemeltetése, működésének felügyelete, információtechnológiai támogatás biztosítása, tárhely szolgáltatás biztosítása, alkalmazások és szerverkörnyezet frissítése, a regisztrálók azonosítása és az ehhez szükséges adatok feldolgozása, a regisztráció, a kompetenciamérés és értékelés biztosítása, ennek keretében a funkciók működésének felügyelete, a regisztráció, a kompetenciamérés és értékelés során megadott adatok feldolgozása, tárolása; Honvédelmi Sportszövetség: a) a honvédelem tantárgy oktatásának pedagógiai, módszertani szakmai és minőségirányítása, továbbá b) a katona oktatók, szupervizorok és a regionális vezetők feladatellátásának támogatása, annak ellenőrzése, értékelése, kapcsolattartás, tájékoztatás. |
Ön jogosult arra, hogy az adatkezeléssel összefüggő tényekről az adatkezelés megkezdését megelőzően tájékoztatást kapjon, jelen tájékoztató e jogának érvényesülését szolgálja.
Ön az adatkezelés teljes időtartama alatt az adatkezelő által kezelt személyes adataira vonatkozólag az alábbiakat kérelmezheti:
Amennyiben megítélése szerint az Önre vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti az általános adatvédelmi rendeletet, úgy a Honvédelmi Minisztérium adatvédelmi tisztviselőjéhez, a lakóhelye vagy tartózkodási helye, illetőleg a Honvédelmi Minisztérium székhelye szerint illetékes törvényszékhez fordulhat, valamint panaszt tehet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11., levelezési cím: 1363 Budapest, Pf. 9.; telefon: +36 (1) 391-1400; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: www.naih.hu).
A tájékoztató végét elérte. A „MEGISMERTEM, TUDOMÁSUL VESZEM” gomb most már aktívvá válik.